IMPREINT: Portraits – magyar nyelvű bejegyzés

IMPREINTről már írtam egy bejegyzést korábban. Most új projektjéről szeretnék szólni, melyet Portraits-nak hív.
Előzőleg már írtam, hogy IMPREINT nem (csak) egy személy, hanem egy koncepció, amelyet Ő alkot, határoz meg, de bárki részese lehet. Azt vallja, hogy a művészetnek hatása kell, hogy legyen a társadalomra. Ennek érdekében mindig igyekszik munkáját megosztani az emberekkel oly módon, hogy a határ ne mosódjon össze az általa készített (és értékesített) műalkotások és azok közt, amelyeket az emberek bevonásával készít, és amik inkább kiegészítik a munkásságát.
A Portraits pont erről szól: az emberek bevonása a “Balloons” kiegészítéseként.
Művészetében kezdetek óta kifejezésre juttatja a az Őt foglalkoztató, a társadalmat érintő kérdéseket. Azonban egy valami megváltozott az évek során: bár még mindig foglalkoztatják ugyanazok a kérdések, azokat már úgy kommunikálja, hogy Ő is, és az -aktív vagy passzív- résztvevő egyaránt jobban érzi magát általa. Ez megfigyelhető volt a tavalyi év során elkészült stop motion videóban is, illetve most a Portraitsben is: ugyanaz az élethelyzet egy lufival társítva akarva-akaratlanul vidámabbnak tűnik, anélkül, hogy megtagadná az eredeti környezetet.
A Portraits, mint projekt 2013 december 16-án indult és egy évig tart. Lényege, hogy az emberek küldhetnek magukról egy képet, amin egy lufit tartanak. Azért hívja portrénak, mert a lufit tartva mindenki megváltozik kicsit, és így az már nem egy sima fénykép az illetőről, hanem egy elbeszélő portré. A képeket emailben lehet küldeni, vagy a hivatalos facebook oldalára feltölteni, ahol már jópár kép található, többek közt Japánból, Algériából, Franciaországból. A képeket összeköti egy közös pont a világ minden pontján: egy lufi.
IMPREINT Portraits IMPREINT Portraits IMPREINT Portraits IMPREINT Portraits IMPREINT Portraits

Creative Commons Licenc
Ez az írás a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

Portraits by IMPREINT

On the 16 December 2013 IMPREINT launched a new project called Portraits that will run for one year.

IMPREINT is one of those artists who can still show novelty as much in his artworks as in his social involvement. He declares the importance of the social impacts of an artist, so he proposes always something to involve the people in the things that he’s working on in the moment. His project with the children Save me. has earn popularity and is growing around the globe. His new proposition is Portraits, where everyone can participate by sending a photo of themselves holding a balloon. Portraits is strongly connected to his project Balloons, which is based on 1000 hand painted balloon-paintings.

On the opening event of Portraits in Notting Hill, London he gave a talk where I had the chance to learn more.
“It’s a project that I started with the simple intention of making something together. Is my idea of social artwork: is a concept, everybody can do it, and take part of it.
I’ll run this project for one year joined by whoever would like to participate. I’m interested in making it interactive and see where will bring us. The intention is to exhibit the pictures promoting social cause.”
Portraits by IMPREINT
The aim of the artist IMPREINT was to create a concept and not only a person, he tells in an interview on his site. He is able to manage this concept always pure, seperating his own artworks from the projects that involve the public directly. Portraits, as I said is connected to the Balloons, for which he created a video earlier what he described as “the opportunity to see the same scene with different prospectives”. By participating Portraits everybody can become part of the concept IMPREINT, express himself/herself unified by a balloon. But it will always be clear that all is based on and ment to complete the real artworks: in this case the balloon-paintings, that are made only by him, who is the artist behind all and who himself is also part of the concept: IMPREINT.
IMPREINT Portraits Portraits by IMPREINT

To find out more and join the project visit www.IMPREINT.com or https://www.facebook.com/IMPREINTofficial.